A zselicszentjakabi bencés apátság a XI. században az alapító személyes reprezentációját szolgáló főúri alapítások egyik legkorábbi példája. A hazai emlékanyagban különleges alaprajzi elrendezése, bizáncias jellegű relieftöredékei emelik ki egyházi románkori épületeink sorából. Helyreállított részletei romkertben tekinthetőek meg.

A bencés apátságot 1061-ben a Győr nemzetségbeli Ottó somogyi ispán alapította id. Szent Jakab apostol tiszteletére a Kapos folyó melletti Szent Jakab apostol hegyén egy korábbi templom helyén. A monostort 1068-ban az alapító, valamint Salamon király és Géza herceg jelenlétében szentelték fel.

A XVI. század elején a legfontosabb dél-dunántúli apátságok egyikének számított, ellenezte Tolnai Máté pannonhalmi apát központosító törekvéseit egészen 1520-ig, amikor is a támogatók köréhez csatlakozott.

Az apátság 1543-ban szűnt meg, a török hódoltság idején katonai célokra használták, külső fallal erősítették meg. Viszonylag kisméretű, háromhajós temploma szokatlan, a hosszanti és a centrális térelrendezés kombinációja. A félköríves apszissal záródó főhajóhoz keskeny oldalhajók csatlakoztak, melyek felett oldalkarzatok kerültek kialakításra.

Az első templomot a XIV-XV. század fordulóján gótikus stílusban átépítették, átboltozták. Ugyanekkor keletkezett a templomtól délre a középudvaros-kerengős kolostor is. Az apátsági templomtól északra egy nyolcszög alaprajzú kápolna épült, mely a XIII-XIV. század fordulójára datálható, és a település plébániatemplomaként szolgált.

A kolostoregyüttes feltárása 1960-1966 között történt, melynek során számos bizáncias jellegű, „palmettás stílusú”, csipkeszerű díszítésű faragvány is felszínre került. A közelmultban újra restaurálták a feltárt emlékeket és azok a helyszinen megtekinthetőek.