Nem csupán szerencse, de rengeteg energia és kitartás is szükséges a sikeres pályázatokhoz

GKM: Hogyan értesültek a pályázati lehetőségről?
K.ZS: Egyrészt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján láttuk, másrészt a már kiépített kapcsolatrendszerünk segítségével fértünk a lehető leggyorsabban a minket érintő információkhoz.
GKM: Budapest kerületeiben található lámpatestek cseréje már évek óta tart, ebbe illeszkedett bele a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KEOP) pályázata?
K.ZS: Cégünket, a Budapest Dísz- és Közvilágítás Kft-t a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Elektromos Művek alapította, 2001 szeptember elsején. Legfőbb célunknak tekintettük, hogy egy kézben legyen a főváros közvilágítása. 2001 végén indult el egy 3 milliárdos projekt, ami 2003 decemberére 75000 db lámpatest korszerűsítését, cseréjét jelentette. Az ezt követő, még a maradék 8000 darab lámpatest cseréjéhez már nem rendelkeztünk a megvalósításhoz szükséges pénzügyi forrással, ezért volt fontos számunkra a KIOP pályázat támogatása.

GKM: Milyen okokból kellett kicserélni ezeket, elavultak?
K.ZS: Higanygőz lámpákat cseréltünk nagynyomású nátriumgőz lámpákra. Az új lámpatestek energiatakarékosak, sokkalta kevésbé károsak a környezetre, és nagyobb fényt biztosítanak, mint az eddigiek. A támogatásnak köszönhetően megvalósíthattuk, hogy 2004-re a higanylámpák Budapestről eltűntek.
GKM: Ez a KIOP pályázati lehetőség mikor jelent meg?
K.ZS: 2004 első negyedévében.
GKM: Előzetesen tudták, milyen területekre vonatkozik majd?
K.Zs: Tudtuk, hogy Budapest közvilágításának cseréjét be kell fejeznünk 2004-ben, függetlenül a forráslehetőségektől. Alapításunk egyik fő célja is ez volt. Kedvezőnek bizonyult a számunkra, hogy több helyről is segítség érkezett. Persze ez nem csupán a szerencsén múlt. Emellett sok energiát fordítottunk arra, hogy felkutassuk a lehetőségeket. Több pályázatot is beadtunk oda, ahol azt éreztük, sikeresek lehetünk. Így pályáztunk többek között az EHA Német Szénsegély Hitelre és persze a KIOP-ra is. Pályázatainkat novemberben bírálták el.
GKM: Ha jól értem, akkor a sikereknek köszönhetően világítótestek cseréje projekt utolsó fázisát több forrásból oldották meg. A KIOP-ból, az EHA-ból, valamint a saját részből?
K.Zs: Igen. A KIOP 133 millió forinttal támogatott, ez az összköltség 30% – át képviselte.
GKM: Előzetesen folytattak lobbizást annak érdekében, hogy ebben a témában indítsanak pályázatot? Gondolok itt a Nemzeti Fejlesztési Terv azon szakaszára, amikor az irányvonalakat különféle társadalmi csoportokkal egyeztetve dolgozták ki?
K.ZS: Nem, de folyamatosan figyeltük, hogyan illeszthetnénk projektbe pályázatot. Kiderült, hogy ez több területen is lehetséges.
GKM: Hogyan oldotta meg a menedzsment a pályázással járó feladatokat?
K.ZS: Pályázatban jártas külső szakértő segítségét is igénybe vettük, de saját munkatársak koordinálták, irányították a munkát és önkormányzatok is részt vettek benne. Az utóbbit illetően egy információs irodával működtünk együtt, ahol két fiatal kolléga nézte át az anyagokat. Ők most is folyamatosan szemlélik a forráslehetőségeket.
GKM:Ez volt az első pályázatuk?
K.Zs. Igen, és szerencsére rögtön sikeresnek bizonyult. Közrejátszhatott ebben az is, hogy inkább szakmai pályázatról volt szó. Nekünk pedig olyan tapasztalt szakembereink segítettek, akik biztosították az erős szakmai megalapozottságot.
GKM: Tehát bevonták a kollégákat is?
K.Zs: Igen, hiszen évek óta mestereik szakterületüknek.
GKM: Akkor a pályázás ebből a szempontból nem volt nehézkes, nem kellett külső segítséget igénybe venni?
K.Zs: Szakmai kérdésekben nem. De a KIOP pályázatnak voltak olyan részei is, mint az esély egyenlőség biztosítása. Eltelt egy kis idő, mire megtaláltuk a legjobb megoldást. Ebben a kérdésben például arra jutottunk, a lámpatestek mindenkinek az érdekét szolgálják, hovatartozás, társadalmi csoport vagy nemre való tekintet nélkül.
GKM: Ez a gondolat szinte adja magát.
K.ZS: Így kimondva, utólag már igen. De hirtelen nem jutott az eszünkbe ilyen kézenfekvő megoldás. A pályázat szelleméhez igazodó eszmeiségre lelni először nem is olyan egyszerű. Meglévő tulajdonságok ezek, csak eddig nem hoztuk a felszínre őket. Új gondolkodási módot igényel, ami egyáltalán nem baj. Egyébként maga a pályázás, mint olyan, eleve új dolog, és nem csupán a számunkra, de az operatív szerveknek is. Nálunk az sem volt szokványos, hogy a kivitelezést is a mi kollegáink oldották meg. Annyit meg kell jegyeznem, hogy segítőkészek, támogatóak voltak a KIOP részéről is.
GKM: Visszatérve a konkrét tennivalókra, a lámpatesteknek a cseréje hogyan történt?
K.Zs: Körzetek és utcák szerint haladtunk, utcáról-utcára, a nyomon követhetőség érdekében.
GKM: Summázva, a beruházások, tervezett fejlesztések, célok már előre megvoltak a fejekben, és ehhez pont kapcsolódtak a pályázatok?
K.ZS: Ez annyira így volt, hogy ezek a célok már a cég alapításakor nyilvánvalóvá váltak, és el kellett érnünk őket, hiszen többek között ezek voltak alapításunk okai is.

A legfrissebb Széchenyi 2020 pályázatokról bővebb információt találhat pályázatfigyelő portálunkon. A megfelelő pályázati kategóriákat böngészve bizonyosan rátaláll a cégének vagy szervezetének megfelelő pályázatra.

További hasznos linkek:

Mégiscsak szükség van a pályázatírókra?!
Közös adatbázisba kerülnek a fejlesztéspolitikai támogatások