Bakonybél Bencés apátság

A bakonybéli bencés apátság Szent István egyházalapító tevékenységének jelentõs emléke. A barokk kolostorépület és templom ma is az egyik legkorábbi hazai kolostor helyén áll, környezete a Bakony erdei által körülvett szerzetesi közösség számára ideális helyet jelentettek a világtól való elvonulásra.

Amikor Szent István király Koppány hadai ellen indult, Pannonhalmán fogadalmat tett, hogy gyõzelme után a lázadó birtokainak közel tizedét Szent Márton (Pannonhalma) monostorainak adja. Így lett Bakonybél is bencés birtok, a király, pedig a legyõzött Koppány egyik utolsó menedékhelyén felépítette a bakonybéli kolostort Szent Móric tiszteletére.

Az alapítás 1016-1020 között történhetett. Az apátság közelében állt az a Szûz Mária-kápolna, mely a hagyomány szerint Szent Günter és Szent Gellért remeteségének helye volt. A középkorban számos jobbágyfalu szolgálta a kolostort. 1548 után a kolostor elpusztult, mivel lakói elmenekültek. Az Árpád-kori kolostor teljesen elpusztult, 1759-1782 között barokk templom és kolostor épült a helyére. A templom belsõ terét a híres barokk festõ Dorffmaister István képei díszítik. A templom mellett modern fogadóépület, kiállítás várja a látogatókat.